Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Vörösmarty Színház Székesfehérvár

8000 Székesfehérvár, Fő utca 8.

Vörösmarty Színház információk

A Vörösmarty Színház épületét 1874. augusztus 22-én, ünnepélyes keretek között avatták fel. Az avatási ünnepségen a Kisfaludy Társaságot Jókai Mór és Gyulai Pál, a Tudományos Akadémiát pedig Arany László és Pulszky Ferenc képviselte. Jókai alkalmi köszöntőjét Laborfalvy Róza mondta el; az avató díszelőadáson Katona József Bánk bánját mutatták be. A fehérvári színháznak nagy múltja, dicső szerepe volt a magyarországi színjátszás történetében. Színpadán a legkiválóbb magyar színművészek léptek fel: Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Rózsahegyi Kálmán, Ladomerszky Margit, Bajor Gizi. Korunk színésznemzedékének tagjai közül is sokan kezdték pályafutásukat a fehérvári színházban. A második világháború során, 1944-ben a nagy múltú színház elpusztult, teljesen kiégett. Széleskörű társadalmi összefogás keretében a város lakossága újjáépítette a színházat, amely 1962. november 7-én nyitotta meg ismét a kapuit: budapesti Nemzeti Színház mutatta be Vörösmarty Csongor és Tündéjét.
Forrás: Port.hu


Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Székesfehérváron

Logó
Nyitott Könyv szobor

A székesfehérvári Vörösmarty színházzal átellenben fekvő téren, az Országzászló t

Logó
Magyar Király Szálló

A székesfehérvári Magyar Király Szálló a belvárosában, a sétálóutca elején találha...

Logó
Vörösmarty Színház

Hazánk legújabb és egyben egyik legrégebbi színháza is a székesfehérvári Vörösmarty ...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Címkék

Színházak,

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 28

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 28

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Hotel Novotel Székesfehérvár

A Novotel Székesfehérvár a történelmi belváros szélés található 300 méterre a barokk...

2 Hotel Magyar Király Székesfehérvár

Megnyitotta kapuit Székesfehérvár legújabb és egyben legrégibb szállodája. A négycsill...

3 Szent Gellért Junior Székesfehérvár

A Székesfehérvár történelmi belvárosában található Szent Gellért Junior szárnyunkban...

Shopping a közelben

3 Castrum Lovagi Étterem

Lovagi éttermünket Székesfehérváron, a Királyok városában, a történelmi belvárosban ...

Megosztom



Látnivaló kereső Székesfehérvár

Partnereink




Facebook