Részletes információk több, mint 5000 vendéglátóhelyről! Éttermek, pizzériák, sörözők és kávéházak egy helyen!
Programok, események egész évben. Minden, ami a városban történik!
Országos Nyitóoldal / Székesfehérvár / Látnivalók / Szobrok / Kati néni szobor
8000 Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca
A felsővárosi fertályos asszonyt, Kati nénit ábrázoló szobor előélete is érdekes. 2001. november 25-én, többéves kálvária után avatták fel, mivel a szakhatóságok többször is elutasították azt a tervet, hogy Kocsis Balázs műve a jelenlegi helyén álljon. A közvélemény nyomásának engedve 2001 szeptemberében végleges „letelepedési engedélyt” kapott Kati néni, akinek szobrához 3,3 millió forintot adtak össze fehérvári vállalkozók, önkormányzati képviselők és magánszemélyek. Azóta már hagyománnyá vált, hogy Katalin napon a város forralt borral és harapnivalóval köszönti itt az ünnepelteket névnapjuk alkalmából. Emellett szárnyra kapott az a hiedelem, hogy Kati néni orrának megérintése szerencsét hoz, így aztán a fertályos asszony orra egyre fényesebb.
Székesfehérvár Belvárosában, a Liszt Ferenc utca és a Lépcső utca mindkét sarkán áll...
Az Istenszemes ház a székesfehérvári Megyeház utcában áll és nevét annak köszönheti,...
A székesfehérvári Koronás kút a belváros egyik dísze, és emellett hasznos ivókút is, ...
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide
Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron!
Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest
Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton
A Szent Gellért Hotel Székesfehérvár központjában, a történelmi belvárosban találhat
A Székesfehérvár történelmi belvárosában található Szent Gellért Junior szárnyunkban...
Vendégházunk Székesfehérvár szívében, a festői szépségű Arany János utca kétszinte...
Keressen bennünket már a székesfehérvári utazásának tervezésekor! Segítünk, hogy élm...